A Mátra Energia Térségfejlesztési Alapítvány létrehozásával az alapítók célja az MVM Mátra Energia Zrt. vonzáskörzetében élő lakosság életminőségének javítása, hozzájárulás a térség gazdasági és kulturális fejlődéshez. A vállalat az észak-magyarországi régió egyik legnagyobb foglalkoztatója, leányvállalataival együtt mintegy 2500 főnek biztosít megélhetést. Munkavállalóinak 97 %-a a társaság telephelyeinek szűk vonzáskörzetében él, ezért a vállalat társadalmi felelősségvállalásának fontos eleme a környező önkormányzatok és a területükön működő vállalkozások, intézmények jövőbe mutató kezdeményezéseinek támogatása. Az alapítvány Alapító Okiratában meghatározott érintett települések: Visonta, Markaz, Halmajugra, Vécs, Domoszló, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred, Bükkábrány.
Az Alapító Okirat szerint az alapítvány célja a térségfejlesztés, az életminőség emelése, a munkahelyteremtés, a fiatal korosztály taníttatásának, szellemi fejlesztésének elősegítése, valamint a magas hozzáadott értéket képviselő személyek térségbe költözésének elősegítése. Az alapítvány céljával összhangban álló tevékenységükhöz a támogatások kedvezményezettjei lehetnek a felsorolt települések önkormányzatai, azok társulásai, a közigazgatási területükön működő intézmények, illetve képviseletükben azok fenntartói, továbbá a főtevékenységük szerint az építő-, a gép- és a villamosipari, illetve a kommunális területen dolgozó gazdálkodó szervezetek.
Megtartva az elmúlt évek eredményes együttműködéseit, az MVM Mátra Energia Zrt. az anyavállalat MVM Zrt-vel közösen 2022-ben alapította meg a Mátra Energia Térségfejlesztési Alapítványt, amellyel egy koncentráltabb, hatékonyabb támogatási rendszert kíván működtetni. Az alapítvány működésének alappillére a nyilvánosság és az átláthatóság biztosítása. A kuratóriumi ülésekről az érintett települések minden esetben tájékoztatást kapnak. Az alapítvány az Alapító Okiratában rögzített célok közül minden évben az adott év pályázati felhívásában jelöli meg a támogatott prioritásokat.
Az alapítvány nyílt, a csatlakozók hozzájárulásai, továbbá a Kuratórium gazdálkodásának eredménye egyaránt az alapítványi célok megvalósulását, valamint az alapítvány működtetését szolgálja.